Felmerül a kérdés, hogy miért pont internetes jegyzettömb a téma. Sokat nem akarlak untatni az életrajzommal, hiszen ennek nem itt van a helye. Elég annyit tudni, hogy 10 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozom. Ennek az időnek nagyobbik részét már irodán. Rendelések, gyártás-előkészítés, árajánlat kalkuláció, számítógépek felügyelete az elsődleges feladatom. Így persze folyamatosan vannak új feladatok, amit másoktól kapok. Elsősorban a Főnökömtől. Utána a 3 kollegától is becsorognak elvégeznivalók. Persze ne feledkezzünk meg a csarnokban dolgozókról sem.

Tehát feladat az akad bőven. A szép az benne, hogy a feladatok nagy részét csak szóban kapom meg. Amikor már a 10. feladatot kaptam akkor előfordult, hogy volt feladat, amit elfelejtettem. Mondanom sem kell, hogy volt olyan, aki ennek nem örült annyira. Én sem, főleg annak, amit kaptam érte. Mit tesz az ember, amikor sok mindent kell megjegyeznie és nem akar semmit sem elfelejteni? Felírja egy papírra.

Elkezdtem a feladatokat egy A4 üres lapra szépen felirkálni. Eleinte ez is érdekes volt. Kezdő jegyzetelő mit tesz? Azt írja le, amire emlékezni akar. Kezdtek gyűlni a teleírt A4 lapok. Egy idegennek teljesen értelmetlen zagyvaságnak tűnik egy ilyen lap. Tele címekkel, telefonszámokkal, nevekkel. Sokszor telefonálás közben írtam le fontos információkat. Ilyenkor még könnyebbem elmaradtak a kiegészítő adatok.

Hogy milyen kiegészítő adatokról beszélek? Azokról, amiktől a lapon levő információk értelmet nyernek.

-          feljegyzés ideje

-          feladat határideje

-          ki adta a feladatot

-          kontakt személy neve, címe, elérhetősége ha olyan a feladat

-          maga a feladat

A Dani jegyzeteit megnézve egyértelműnek tűnhetnek a feladatok. Jobban megnézve a listát viszont felmerülnek kérdések.

Ennyi adatot akkor lejegyezni, amikor éppen a feladatot adják nekünk, nehézkes lehet. Legalábbis nekem az. Nézzünk egy példát. Ha feladatba kapom hogy 2 bükk konténert le kell gyártani az XY cégnek 2hetes szállítási határidővel. Akkor ebből annyit jegyeztem fel a listára, hogy „2db bükk konténer”. Mondván a többire úgyis emlékszem. Különben is benne vagyok egy másik feladatban, amiért nemsokára jönnek. Eltelik pár nap és tudok a 2 konténerrel foglalkozni. Ekkor már mégsem emlékszem pontosan kinek és mikorra is kell a bútor. Nincs ebben semmi probléma. Megkérdeztem a hiányzó adatokat attól, akitől kaptam a feladatot. Feltéve hogy a feladatot adóra jól emlékeztem és nem egy másik kollegámat zaklattam a kérdésekkel. Pár telefon és már tudtam pontosan mit is kell kinek mikorra gyártani. Viszont ha korábban szakítok egy pici időt az adatok precíz feljegyzésére, akkor nem járok így. Ezt meg lehet csinálni párszor, de nyilván senkinek sem jó e plusz körök lefutása.

Az utolsó papíros verziónál már kicsit továbbfejlesztve rögzítettem az adatokat. Az A4 papíron jobb oldalt 5-6 cm-re a szélétől egy függőleges vonalat húztam. Valamint minden új lapnál jobb oldalt felül egy dátumot is felírtam.  Igyekeztem minden adatot megadni egy új információhoz vagy jegyzethez. Minden jegyzet alatt egy vízszintes vonalat húztam, hogy minél jobban elkülönüljenek a feladatok. Korábban volt olyan, hogy telefonálás közben oda írtam le az adatokat ahol éppen volt egy kis hely. Ezeket rendszerint később nem tudtam, hogy kihez tartoznak. Az aláhúzást alkalmazva már nem keveredtek össze az adatok. A jobb oldali sávra azért volt szükség hogy a menetközben kialakult helyzetet tudjam rögzíteni. Ha már teljesült a feladat és már nincs vele több dolgom, akkor egy pipával jeleztem, hogy készen vagyok. Ha pedig valahol elakadtam, akkor egy kérdőjellel jeleztem, hogy nem tudok tovább haladni.

Ez a rendszer már elég jól működött ahhoz, hogy megbízhatóan lehessen használni.  Bár még mindig volt olyan eset, hogy nem jegyeztem fel mindent, de kisebb fennakadásokkal működött. Nap végén vagy elején gyorsan át lehetett futni a lapokat, hogy mik a feladatok, amikkel el vagyok maradva. Ez átlagban 3-4 lapot jelentett.

Először akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem jó a rendszer amit használok, amikor másodszor vagy harmadszor nem találtam a lapjaimat. A víz kivert mire meglett az asztalon levő levélkupac alján. Előfordult más helyzet is, amikor szükség lett volna a jegyzetekre.

Ha esetleg sikerült kivenni egy hét szabadságot, akkor nyilván nem vittem magammal a jegyzeteimet. Ettől függetlenül előfordult, hogy akik viszont maradtak dolgozni és átvették a feladataimat, nekik is szükségük volt az információkra. Ekkor a legegyszerűbb módját választották az információszerzéshez. Felhívtak. Mivel én sem emlékszem mindenre, (hiszen éppen ezért használok jegyzetet) ezért elmagyaráztam a jegyzetben hol találja meg a kérdésre a választ. Nem kell azonban szabadságra menni ahhoz, hogy felhívjanak valami apróságért. Mivel egy kis létszámú cégnél dolgozom, ezért másképpen mennek a dolgok egy jól megtervezett több 1000 fős vállalathoz képpest. Kezdve a Főnökkel, aki nem a homokos tengerparton napozik amikor a többi dolgozó már hazament. Így sűrűn előfordult, sőt ma is még előfordul, hogy valamire szükség van és meg kell válaszolnom. Nyilván ha nem emlékszem a válaszra, akkor megint csak azt tudom mondani hogy ott van az asztalomon a válasz csak ki kell keresni. Ez működik is akkor, ha a Főnök bent van a cégnél.

Aki cégnél dolgozik, vagy éppen céget vezet, az nagyon jól tudja milyen a magyarországi helyzet a cégek szemszögéből. Tudjuk, hogy mennyi gonddal kell megküzdenie egy vezetőnek, cégvezetőnek ahhoz, hogy talpon maradhasson. Ebből adódóan keveset tartózkodik bent a cégnél. Reggel esetleg bemegy és kiadja a feladatokat az alkalmazottnak. Utána lehet, hogy egész nap nem jelentkezik. Legalábbis addig ameddig tud ügyeket intézni. Amikor nagyjából végzett a dolgaival akkor jön a kérdés, hogy a kiadott feladatok hogyan állnak. Amikor ez a kérdés érkezik akkor már az egyszerű dolgozó, mint Én is, már vagy hazafelé tart, vagy haza is ért.

Amikor már sokszor jártam úgy, hogy nem tudtam válaszolni a kérdésekre akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy mi lehet a jó megoldás. Elkezdtem keresgélni a neten, mint minden más hétköznapi ember a mai világban. Annyit tudtam a megoldásról, hogy mindenféleképpen online rendszer kell. Máskülönben nem tudom a fizikai helyszín szükségét kiszűrni. Az egyik legfontosabb feltétel így az, hogy bármikor bárhonnan elérhető legyen minden jegyzetem. Ez ma csak az online rendszerekkel valósítható meg. Pár megoldást találtam, de igazából egyik sem vált be. Valami mindig volt, ami miatt nem tudtam jól alkalmazni a programokat.

Mivel nem találtam meg a megfelelő alkalmazást, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy miként tudnám magamnak megírni a szükséges programot. Mivel korábban elvégeztem egy főiskolát informatikai szakon, így maga a kód írása nem volt olyan nehéz. Némi segítséggel és utánajárással megkezdtem a szolgáltatás fejlesztését.

Röviddel a fejlesztés megkezdését követően készen volt az első használható verzió. Innentől kezdve folyamatosan használom a rendszert. Amint valami hiányosságot találok a működésben, vagy egy olyan részt, amivel könnyebben lehet használni a rendszert, máris felkerül a funkció a fejlesztési listára. Kicsit furcsa lehet másnak, de a fejlesztéshez magát a rendszert használom még ma is segítség képen.jegyzetek.jpg

A Net Note tudása ma már megfelel annak a szolgáltatásnak, amit annak idején kerestem. Sőt attól már jóval többet is tud. A rendszer folyamatos fejlesztése és használata közben rájöttem, hogy a feladataink felrögzítése a megoldáshoz képpest csak egy kis szelet. Egy jó jegyzetkezelő rendszernek már jóval többet kell tudnia, mint a felírt adatok és információk visszaadása.

Mint látható jelenleg egy béta verzió van elindítva. Amint a visszajelzések beigazolják a megfelelő működést, lekerül a bétajelzés és a szolgáltatás teljes értékű verzióként működik tovább.

Amiről nem írtam az a Net Note név választása. Igyekeztem olyan nevet választani, ami sejteti a megvalósított működést és könnyen megjegyezhető. Így az internetes jegyzettömb volt a kiinduló alap. Ennek az angol fordítása az internet notebook. Ez még így elég hosszú ezért mindkét szót lerövidítettem. Így megmaradt a Net Note név, ami még rímel is.

A többi bejegyzésben két téma lesz az állandó.

  1. Hogyan használható a rendszer hatékonyan? Ezt a felhasználóknak fogom írni ahhoz hogy minél könnyebben elsajátítsák a rendszer használatát.
  2. Milyen eszközökkel igyekszem a szolgáltatást minél több felhasználónak eljuttatni. Ez a rész azoknak lesz hasznos, akik szintén egy új terméket vagy szolgáltatás akarnak bevezetni. Leírom mit és hogyan alkalmaztam az eredménnyel együtt. Ezek az információk mindenféleképpen segítenek. Ha beválik az eszköz amit éppen alkalmaztam akkor azért, ha pedig nem akkor azért.
Szerző: kukuri kriki  2013.08.31. 01:09 Szólj hozzá!

Címkék: emlékeztető feladat notesz Jegyzet

Üdvözlök minden látogatót.

Létrehoztam egy oldalt amin olyan szolgáltatás van amit máshol nem találtam. Van olyan része amit más szolgáltatók külön-külön már üzemeltetnek, de egybe összegyúrva még nem találtam más megoldást. Az oldal kezelésének vezérlése nagyrészt saját tapasztalat alapján lett kialakítva.

A mai rohanó világban egyre több információt kell fejben tartani. Sokaknak állandó versengés az idővel az egész napja. Nem véletlen hogy azon betegségek száma folyamatosan emelkedik, amik nagyrészt a stressz miatt alakulnak ki. Sokan már azon is idegeskednek, hogy valamit biztosan elfelejtettek és később ebből problémája lesz. De hiába gondolkodik rajta nem jut eszébe mit kell még megtennie.

Régi mondás "Akinek nincsen esze legyen notesze". De mit ér a notesz ha nem nézünk bele és egy feladat elveszi az egész napunkat? A notesz nem kiabál hogy van egy feladat amire már csak 1 óra van.

Ha úgy vesszük a Net Note "kiabál" ha itt az idő. Jó beállításokkal időben kaphatunk figyelmeztetést a feladatainkra. 

A blogot azért indítom el, hogy olyan helyzeteket írjak le ahol jól használható a rendszer. Folyamatosan teszem közzé azt is, hogy milyen marketinget indítok azért, hogy az oldalt minél többen használják.

Így érdemes mind azoknak olvasni a blogot akik regisztráltak a Net Note rendszerben, valamint azoknak is akiknek van online szolgáltatása és szeretnék felfuttatni a weboldalukat. A második esetben tanulság lesz hogy hogyan lehet, vagy hogy hogyan nem szabad marketingezni. Mindkettő hasznos lehet új oldal indításánál.

A szolgáltatás a www.netnote.hu oldalon érhető el.

Szerző: kukuri kriki  2013.08.23. 22:57 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása